Az „Egymillió gyermek imádkozza a rózsafüzért” elnevezésű kezdeményezéshez csatlakozva

október 18-án, magyarországi idő szerint 9 órakor világszerte gyermekek imádkoztak fél órán át a békéért és az egységért. 
A mi iskolánk is részt vett hatvan gyermekkel az imádságban. Reggel nyolc órakor egy padlóképes foglalkozással megtanítottuk, elmagyaráztuk, hogyan is kell használni a rózsafüzért, és hogy miért is imádkozzuk. Majd átmentünk a templomba és ott a rózsafüzér társulat tagjainak segítségével kértük Szűz Mária közbenjárását.
Tanulóink áhítattal vettek részt a kezdeményezésben, ezzel reményeink szerint elősegítve a világ békéjét.


Radicsné Nyisztor Tímea katekéta
Fotó: Gocsál István