IN MEMORIAM
Tóth Ferenc
(1928-2025)
Mély megrendüléssel értesültünk róla, hogy Tóth Ferenc, Liszt- díjas karnagy, a Kodály Zoltán Ének-zenei Általános Iskola volt zenepedagógusa, Komló Város Díszpolgára 2025. február 5-én, 96 éves korában elhunyt.
Tóth Ferenc 1928. december 20-án született Komlón. Itt járt elemi és általános iskolába, később Dombóvárra polgári iskolába. Tanulmányait a Pécsi Püspökségi Tanítóképző diákjaként folytatta, majd az itteni Tanárképző Főiskolán 1952-ben pedagógus diplomát szerzett.
Elsőként a Népművelési Minisztérium Zeneoktatási Főosztályán dolgozott előadóként. 1957-ben Budapesten, a Marczibányi téri Általános Iskolában tanított éneket. Tizenegy év után tért vissza szülővárosába, ahol 1958-ban Kodály Zoltán közbenjárására és szakmai támogatásával ének-zene tagozatos oktatás indulhatott.
A Mester háromszor látogatott el Komlóra, és a Feri bácsi által irányított kórusnak ajánlotta a Harasztosi legénynek című népdalfeldolgozását.
Ezt követően Komló zenei életének sikerkorszaka kezdődhetett el. A Tóth Ferenc vezette „Kodály Gyermekkórus” számtalan magas rangú elismerést ért el hazai és nemzetközi fesztiválokon, versenyeken.
Tevékenységéért több elismerésben részesült:
1969 és 1986 Művelődésügyi Minisztérium Szocialista Kultúráért
1971 Kiváló Tanár
1976 Kodály Zoltán Emlékérem
1976 Díszpolgár- Komló Város Tanácsa
1981 Janus Pannonius Művészeti-díj
1982 Liszt Ferenc-díj
1996 Kodály Zoltán Közművelődési- díj
2001 Díszpolgár – Komló Város Önkormányzata,
2002 A Magyar Kodály Társaság tiszteletbeli tagja
2015 Magyar Érdemrend Lovagkereszt polgári tagozat kitüntetése
Ötletgazdája és alapítója volt a Kodály Zoltán Nemzetközi Gyermekkórus Fesztiválnak, amely 1972 óta öregbíti városunk hírnevét szerte a világban.
Házasságából két gyermeke született, Gábor és Kata. Kislány unokái a Kodály iskola tanulói.
Nyugdíjba vonulását követően még sokáig járta az országot, előadásokat tartott, versenyeken zsűrizett.
Feri bácsi, a kiváló zene- és irodalombarát karnagy, emberi tartásával, szakértelmével, a művészet iránti érzékenységével, a mesterség tiszteletével, a tanári pálya iránti alázattal példakép nemcsak egykori tanítványai, pályatársai, hanem a jövőbeli nemzedékek számára is.
„Mikor elhagytam a szülei házat,
Hires kis falumat, szép magyar hazámat,
Akkor szállt szívemre igen nagy búbánat.
Szíveteket soha bánatba ne ejtse,
Nemzetemet soha semmi baj ne érje. „
(Levél az otthoniakhoz)
Emlékét kegyelettel megőrizzük!
Meghalt a Feri bácsi…
Búcsúzunk…
Szívünkben és lelkünkben mély, szomorú, fájdalmas és döbbent csend…
„Elindult egy ember
kicsi országából,
megérkezett immár
Mindenség szivébe,
Mindenség szivébe
– szülője ölébe –,
népek özönéből
házunk közelébe.
Házunk közelében
fölvirul szépsége,
mint az esthajnali
csillag az ég alján:
fakul déli fényben,
fölizzik az estben,
hajnalban harmatoz,
olvadoz az éjben.
Olvadoz az éjben;
némákat beszéltet,
szunnyadoz délidőn:
halódókat éltet.
Szólása vakokkal
új világot láttat,
süketekben röptet
szárnyas muzsikákat;
rettent gyermekeknek
tágra nyitja torkát,
rebbent madaraknak
erdőnyi otthont ád.
Szítani haragját,
ha ki volna bátor,
elretten igéi
szelid viharától;
s ha ki elnémítná,
elnémul az maga:
szeme villámlást űz,
égzengést a szava, –
madarak röptében,
csillagok húnytában,
ott ragyog a rügyek
lepattant burkában;
s a rideg vadak is,
megjuházva szépen,
ballagnak nyomában
– szíve vadonában –:
sorsa örökében.”
( Garai Gábor)
Drága Feri bácsi! Soha nem feledünk…
A Kodály iskola tantestülete
