Öt nap, két ország, rengeteg látnivaló, sok nevetés és még több közös élmény. A „Határtalanul!” program keretében idén egy különleges délvidéki kiránduláson vehettünk részt, amely során Szlovénia és Horvátország magyar történelmi és kulturális emlékeivel ismerkedtünk meg.
Az utazást megelőzően előkészítő órát tartottunk, amelynek célja az volt, hogy megismerjük az út során érintett települések és látnivalók történelmi hátterét, kulturális örökségét, és képet kapjunk a határon túl élő magyarság múltjáról és jelenéről.
Április 20-án, hétfő reggel indultunk Komlóról. A korai kelés ellenére hamar jó hangulat alakult ki a buszon. Nagykanizsán tartottunk egy rövid pihenőt, majd átléptük a szlovén határt, és megérkeztünk Lendvára, a muravidéki magyarság egyik fontos központjába.

Lendván megnéztük az Alexandriai Szent Katalin-plébániatemplomot, majd a Bánffy Központban a muravidéki magyarság helyzetéről hallgattunk érdekes előadást. Megcsodáltuk a Makovecz Imre által tervezett Színház- és Hangversenytermet, majd a lendvai szőlőhegyre indultunk. A Szentháromság-kápolnában különleges történetet hallottunk a természetes módon mumifikálódott Hadik Mihályról, akinek üvegkoporsóját is láthattuk. A nap egyik legemlékezetesebb programja a Vinarium kilátó volt. A torony tetejéről lenyűgöző panoráma nyílt a környékre, és egyszerre négy ország (Szlovénia mellett Magyarország, Ausztria és Horvátország) területét is megfigyelhettük.
A programból természetesen a kikapcsolódás sem maradhatott ki. Meglátogattuk a dobronaki orchideafarmot, ahol különleges növényeket és egy gyönyörű, vízeséssel is díszített trópusi kertet láthattunk. Többen orchideát is vásároltak, így egy kis darab Szlovéniát haza is hoztak magukkal.
A szállásra érkezés előtt megálltunk Bántornyán, hogy az Árpád-kori Szűz Mária Mennybemenetele templomban megnézzük Aquila János freskóit.
Délután végre megérkeztünk a tengerhez, Selcére. A busz ablakára tapadva figyeltük, ahogy egyre közelebb kerülünk az Adriához. A tenger látványa sokunk számára az út egyik legnagyobb élménye volt. A szállásunk közvetlenül a part közelében volt, így este már mezítláb sétáltunk a víz mellett, köveket gyűjtöttünk, fociztunk, röplabdáztunk, beszélgettünk és együtt néztük a naplementét.
A negyedik nap Fiuméban folytattuk a felfedezést. A történelmi városközpontban a magyar múlthoz kapcsolódó emlékeket is kerestük. Megnéztük a kikötőt és a Hullámtörő gátat, magyar feliratú épületeket, a Kormányzói Palotát, valamint a Mária Mennybemenetele-templomot és a Szent Vitus-székesegyházat. Felkerestük Tersat várát is. Az Angiolina parkban és az Amerikai kertben is jártunk, valamint megkerestük a magyar vonatkozású emlékhelyeket.
A nap fénypontja azonban kétségkívül a hajókirándulás volt. A hajón zenét hallgattunk, beszélgettünk, nevettünk, és közben gyönyörködtünk a tengerparti tájban. Egyeseknek ez volt az egész kirándulás legjobb programja, és még delfineket is sikerült megpillantanunk. Ahogy egyik társunk írta az élménybeszámolójában: „bárcsak nem lenne vége a kirándulásnak”.
Az öt nap alatt sok mindent láttunk és tanultunk, de talán még fontosabb, hogy közös élményekkel gazdagodtunk. Megtapasztaltuk, milyen érdekes felfedezni a történelem emlékeit egy másik országban, és közben rájöttünk arra is, hogy a határok nem feltétlenül választják el egymástól azokat az embereket és kulturális értékeket, amelyek történelmileg összetartoznak.




























































































































