07:15 - 18:00

Iskolaidő

Közelgő események

Új bejegyzések

Iskolánk 2023. március 22-én, már hagyományosnak tekinthetően, a víz világnapját játékos programokkal ünnepelte.  A felső tagozatos tanulók, a faliújságukra felhelyezett hatalmas vízcseppbe írhatták fel gondolataikat, Ha én vízcsepp lennék….kezdettel.  Az alsó tagozatos diákok előzetesen készítettek egy menetlevelet és választottak egy csapatnevet. A megemlékezés napján Vízimával kezdtünk, majd forgószínpad szerűen játékos feladatok következtek. Volt kupakokra írt betűkből, vízzel kapcsolatos szavak kirakása Takács Katalin segítségével, „Polipkar” célbadobás Farkas-Stefánovits Bernadett vezetésével, végezetül egy kis történettel fűszerezve „halak” súlyának megmérése Fadgyas Éva irányításával. Minden tanuló kapott egy kitűzőt, ami a keresztény halat ábrázolja és osztályonként egy zsugor vizet ajándékba. A feladatok után az egész iskola kivonult a sportudvarra és az előre kijelölt területen kialakítottuk egy vízcseppet, majd felülről drónnal lefotóztuk. Az első osztályosok között rajzversenyt is rendeztünk, az eredményhirdetésre szintén ezen a napon került sor. Helyezettjeink egy –egy kodályos kulaccsal lettek gazdagabbak.

1.dó: 1.lá:
1. Hajdú Zoltán 1.Molnár Alíz
2. Ferencz-Lőfi Zenkő 2.Vincze Patrik
3. Szegő-Oláh János 3. Markó Erin

 

Vidáman telt a nap, mindenki jól érezte magát.

 

Farkas- Stefánovits Bernadett